Jusztina
Gyermekkoromban szerencsére könnyen tanuló gyermek voltam, sosem volt szükségem szülői segítségre, mert valahogy mindig sikerült a lényeget megtalálnom és ezzel gyorsan elsajátítanom a tananyagot. Amikor a lányom iskolás lett, úgy gondoltam, ez neki is természetes, mert hasonlóan jó képességű és ezzel együtt jár a könnyen tanulás is. Mivel gyermekem napközis volt, így eltelt néhány év, mire kiderült, az iskolai eredménye nem áll összhangban a képességeivel. Riporterként sok témával foglalkoztam, így találkoztam Robival és Petrával, akikkel a tanulástechnikai tanfolyamukról készítettem interjút. Beszélgetésünk során rögtön tudtam, hogy lányomnak szüksége lenne egy ilyen jellegű segítségre. A tanfolyam elvégzése után, egy teljes jeggyel javult a tanulmányi átlaga. Azóta a középiskolai felvételi során is remekül tudta alkalmazni azokat a tanulási technikákat, amelyek kifejezetten az Ő képességeihez alkalmazkodva alakítottak ki.
Címkék: eredmények javulása, hatékony tanulás, jobb jegyek, könnyebb tanulás, segítség tanuláshoz, tanulási módszerek, tanulási nehézség, tanulási problémák, tanulási technikák