Zsuzsanna

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert egy jó képességű gyermekkel áldott meg az élet. Mint minden szülő, mi is mindenből a legszebbet, legjobbat szerettük volna megadni neki, ezért amikor elkezdte az általános iskolát, időt, energiát nem sajnálva nagyon sokat foglalkoztunk délutánonként a gyakorlással, tanulással.Az alsó tagozatban, működött is minden remekül. A kitűnő bizonyítványok tanúskodtak arról, hogy minden fáradozást megér a sok együtt tanulás.

A gondok a felső tagozatban kezdődtek, amikor egyre több lett a tantárgy, egyre több a tanulni való és egyre érdekesebbnek tűnt a gyermek számára az iskolán kívüli világ. Be kellett látnunk, hogy bár sok mindent megtanítottunk neki, azt nem sikerült átadni, hogy kell önállóan, jól tanulni. Egész délutánok teletek azzal, hogy együtt megkerestük egy-egy tananyagban a lényeget, aláhúztuk és megtanultuk. Igen, többes számban, mert rá kellett jönnöm, hogy újra tanulok mindent a gyerekkel.

Megismétlem, szerencsés embernek mondhatom magam, mert valahol, véletlen rátaláltam erre a tanulástechnikai tanfolyamra. Rögtön éreztem, ez az, amire nekünk szükségünk van. Lili, 6. osztály első félévében végezte el a tanfolyamot. Az első hónap után a férjem, aki nagyon szkeptikus volt a tanfolyammal kapcsolatban, egyik este munka után azzal fogadott, hogy valami történt a gyerekkel. Aznap délután, teljesen önállóan megtanulta a történelem leckét, és minden noszogatás nélkül készítette el a házi feladatait. Ahogy haladtak előre a tanfolyamon, egyre több pozitív változást vettünk észre. Ma már remek jegyzeteket ír, egyedül megtalálja a lényeget a tananyagban és megtanulja nélkülünk.

Nagy segítséget kaptunk azzal, hogy a tanfolyam elején megírt tanulási képességfelmérő tesztből kiderült, melyek azok a módszerek, amivel a mi gyermekünk még könnyebben, még hatékonyabban tanulhat. Nagyon jó gondolat volt, hogy a tanfolyam végén mi, szülők is betekintést nyerhettünk, milyen módszereket adtak át a gyerekeknek, így otthon, ha netán alább hagy a lelkesedés a tanulás iránt, emlékeztetni tudjuk őket a megtanult fortélyokra. Számomra érthetetlen, hogy létezik egy módszer, amivel megkönnyíthető a tanulás folyamata és a mai világban, ez nem része az iskolai tananyagnak. Biztos nagyon fontos az a heti egy tánc és dráma óra is, de mennyivel hasznosabb lenne, ha először azt tanítanák meg a gyerekeknek, hogy kell tanulni, megkönnyítve ezzel gyerekek, szülők, pedagógusok életét.

Petra és Robi személyében két olyan embert ismerhettünk meg, akik tényleg azon dolgoznak, hogy a birtokukba jutott tudást, tapasztalatot átadják a gyerekeknek. Ahogy Petra említette a tanfolyamon, ők egy „fegyvert” adnak a gyerekek kezébe, és csak rajtuk múlik, hogy a csatában használni fogják-e. Én biztos vagyok abban, hogy azok a gyerekek, akik elvégzik ezt a tanfolyamot, sok csatát fognak megnyerni a tanulással folytatott harcban.

Címkék: , , , , , , , , ,