Hatékony tanulás, sikeres vizsgák!

Tanulási tuning – Tanulástechnika tanfolyam egyetemistáknak és felnőtteknek

Jelentkezz a következő „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamunkra, és teljesíts magabiztosan az előtted álló vizsgákon!

Felnőttként sokszor nehéz a tanulás

Kezdés időpontja

megfelelő számú érdeklődő esetén folyamatosan indul

A tanfolyam hossza

6 alkalom (6 x 120 perc)

Tanfolyam típusa

Tantermi / Online

Tanulási tuning - Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek

Hatékony időbeosztás, eredményes tanulás

A középiskola falai közül kikerülve a fiatal felnőtt az egyetemen, főiskolán, esetleg később a felnőttképzésben azzal szembesül, hogy sokféle, és igen nagy mennyiségű anyagot kell – lehetőleg minél rövidebb idő alatt – elsajátítania. Ez eleinte nehezen megy, hiszen a felsőoktatás egészen másfajta tanulási módot követel meg, mint a középiskolák, azaz meg kell tanulnia hatékonyan „tanulni”.

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamunk célja, hogy megkönnyítsük a felsőoktatás és a felnőttképzés követelményeihez való alkalmazkodást.

A tanfolyam célja

Hatékony tanulási módszerek egyetemistáknak és felnőtteknek

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyam célja, hogy segítséget nyújtsunk a felsőoktatásban és a felnőttképzésben szükséges eredményes tanulási módszerek elsajátításához.

A kurzus során feltérképezzük a tanuláshoz kapcsolódó képességeket (személyes erősségeket, gyengeségeket), valamint a hallgatók megismerhetik a lényegkiemelés különböző fajtáit, a jó jegyzetkészítés módszereit, és bemutatjuk a hatékony tanulást szolgáló memóriafejlesztő technikákat.

Ezen kívül tanácsokat adunk a különböző vizsgahelyzetekben való sikeres szerepléshez is.

Tematika

Miről lesz szó a tanfolyamon?

Részletes információk

"Tanulási tuning - Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek" tanfolyam

Kiknek ajánlott a tanfolyam?

Egyetemistáknak, főiskolásoknak: A tanfolyam célja, hogy megkönnyítse a hallgatók gyors és eredményes tanulását, s e mellett olyan módszereket ismerhet meg, amelyek hosszú távon csökkentik a vizsgázás okozta stresszt, növelik a koncentrációt és hozzájárulnak a jobb tanulmányi eredményekhez.

Felnőtteknek, akik munka és család mellett végzik felsőfokú tanulmányaikat, vagy felnőttképzésben próbálnak ismereteket szerezni egy új pálya megkezdéséhez. A tanfolyam segíthet elsajátítani a hatékony időbeosztás módszereit, lényegkiemelési technikákat, memóriafejlesztő módszereket és a vizsgahelyzetekben való sikeres szereplés fortélyait.

Hogyan zajlik a felkészítés?

A tanfolyam elején tanulási képességfelmérő feladatsorral vizsgáljuk a tanulás folyamatát leginkább meghatározó képességeket. A képességek felmérése után a tanulás kis csoportos foglalkozások keretében zajlik, ahol 8-12 (max. 15) fő vesz részt, így biztosítva a személyes odafigyelést. A résztvevők órai aktivitását, viselkedését és feladatmegoldásait folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogy feltérképezzük és megoldjuk a problémás területeket.

A tanfolyamot követően részletes tájékoztatást nyújtunk erősségeiről, gyengeségeiről és fejlődési lehetőségeiről. 

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyam 120 perces órákból áll, 6 alkalommal.

Az egyetemi tanulmányok, továbbá sok esetben munka, család, és más kötelezettségek mellett általában az online forma a legmegfelelőbb mindenki számára, azonban megfelelő számú érdeklődő esetén, igény szerint személyes találkozásokkal is megvalósítható a képzés Pécsen.

Jelentkezz a "Tanulási tuning - Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek" tanfolyamunkra, mielőtt betelnek a szabad helyek!

Gyertek többen!

Kedvezmények

Csoportos kedvezményünk a „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamon is elérhető.

Vélemények

Rólunk mondták

Tanulástechnika tanfolyamunk résztvevői már megtapasztalták a hatékony tanulási módszerek előnyeit. Olvasd el, mit mondtak azok, akik velünk tanultak, és tudd meg, hogyan segítettünk nekik elérni céljaikat!

Tanulási tuning - Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek

Gyakran feltett kérdések

Sokszor merülnek fel kérdések a „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyammal kapcsolatban, így összeszedtük a legfontosabb információkat. Amennyiben bármilyen további kérdés merül fel benned, bátran keress fel minket elérhetőségeink egyikén.

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyam kifejezetten a felsőoktatásban, vagy a felnőttképzésben tanulóknak szól, tehát 18-100 éves korig bárkinek, aki az egyetemi tanulmányai során veszi fel a kesztyűt a nagy mennyiségű új ismeretanyaggal, vagy éppen több évnyi kihagyás után tér vissza a tanuláshoz, melytől már merőben elszokott.

A tanfolyam összesen 6 alkalomból áll, mely hetente egy 120 perces órát jelent.

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyam díja: 56 000 Ft.

Igen, a „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamon is érvényes csoportos kedvezményünk, mely 3 vagy több fős csoport jelentkezése esetén 20% kedvezményt jelent a csoport minden tagjának (a csoporthoz tartozást a jelentkezéskor jelezni kell, ellenkező esetben nem áll módunkban figyelembe venni).

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyam általában online formában zajlik, azonban megfelelő számú igény esetén tantermi formában is indulhat Pécsen és környékén.

A „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamon többek között figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákat, lényegkiemelési és jegyzetkészítési praktikákat, tanulási motivációt növelő trükköket, valamint teljesítményszorongást csökkentő módszereket sajátítanak el.

Ha bármilyen kérdésed van a „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyammal kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, vagy töltsd ki az online kapcsolatfelvételi űrlapunkat.

Igen, a „Tanulási tuning – Tanulástechnika egyetemistáknak és felnőtteknek” tanfolyamot elsősorban online távoktatásban hirdetjük a hatékony otthoni felkészülés segítésére.